- Bakunyin mondta volt, hogy a nemzeti lét olyan, mint a levegõ: igazán akkor érzi az ember, ha hiányzik. Na most olyan helyzetben vagyunk, hogy kezdjük érezni a magyarságunkat. Nem csak azért, mert mind egész Keleteurópában, mind itt szûkebb környezetünkben is erõsödnek a nacionalizmusok, nem csak ilyen módon érezzük a magyarságunkat, hanem egy olyan idõszak elõtt állunk, amikor jó lesz majd magyarnak lenni.

Persze tudom, hogy nagyon nehéz évek állnak elõttünk. Nem ringatjuk magunkat illúziókban és tudjuk, hogy Európa lényegében még mindig egyféle mítosz, de szép mítosz és örülünk, hogy hihetünk benne, más mítoszokkal ellentétben. Ha valaki örül ennek a közös Európa mítoszának, akkor az feltétlenül a kisebbségi magyarság kell hogy legyen. Hetven éven át tart az a helyzet, hogy a magyar nemzet egyharmada él az anyaország határain kívül. Európában a magyar nemzet az, amelynek a legtöbb tagja él az anyaország határain kívül. Errõl sokáig beszélni sem volt szabad, voltak idõszakok, amikor ezt a problémát úgy igyekeztek megoldani, ahogy nem lehetett, most viszont mindannyiunkat remény tölt el, az hogy mégiscsak mindannyian találkozunk majd abban a közös Európában.

Azt hiszem, hogy a hit erõt ad, és ez a hit valóságformáló tényezõ is lehet. Ilyen értelemben mind több okunk lesz rá, hogy örüljünk annak, hogy magyarok vagyunk, és ha valamit ér a magyar, akkor ebben a helyzetben azért ér valamit, mert minden más nemzetnél jobban megtanította a történelem arra, hogy miként kell másokkal együtt békében és toleránsan élni.

Abban az idõszakban, amikor a társadalmi berendezés alapformája a nemzetállam volt, sokan azt vallották, hogy a kisebbségek afféle negatív, hátrahúzó tényezõként jelentkeznek. Nyilván nemzetállamban gondolkodva a kisebbségek léte rengeteg problémát vetett fel, számos nehézséget jelentve a társadalmi élet megszervezésében. Viszont most, amikor a nagy európai nemzeteknek is szembe kell találniuk magukat azzal a ténnyel, hogy a nemzeti önazonosság megõrzésének eszközéül nem választhatják az állami szuverenitást. Nos ebbõl a lényegében kedvezõtlen körülménybõl, hogy úgy mondjam, elõnyöket is faraghatunk.

Talán sehol sincs erre olyan sok lehetõség, mint éppen Vajdaságban. Ahol a legkevésbé fajultak el a dolgok, szinte nem is voltak etnikai konfliktusok. Vajdaságban és Jugoszláviában, akárcsak a többi kelet-európai országban elsõsorban egy ideológiai terrorral találták szemben magukat a kisebbségi és a többségi nemzetek egyaránt. Most a békés rendszerváltás alapvetõ feltétele az, hogy kikerüljük a nyílt etnikai konfliktusokat és konfrontációkat.